Otthonfelújítás

Mi lesz a rengeteg szeméttel, ami a felújítás alatt termelődik?

2018. november 27. - Kontent

Borzasztó mennyiségű sitt, semmire nem jó bútorok, régi gépészet. Csak a baj van ezekkel egy belvárosi felújítás során, és még a környezetet is terhelik.

Hogy kerül a sitt a szeméttelepre?

Szinte minden élethelyzetben vannak legegyszerűbbnek tűnő kérdések, amikről kiderül, hogy annyira nem is egyszerűek. Egy ilyen a sok közül a felújítás témakörben a sitt kérdése. Főleg a magamfajta, kisvárosban, kertes házban felnőtt vidékinek. Ott ugye a sitt összegyűlik a kertben, aztán rendelünk egy konténert, ami elviszi.

shutterstock_347196476.jpg

Na, egy belvárosi bérházban ez nem ilyen egyszerű. Láttam persze konténert már a környéken, amit egy ablakból induló műanyag kígyóval etettek meg, de nálunk ilyennek helye sincs az utcán (mondjuk érdekelne, mennyiért lehet egy ilyennel egy hónapra leparkolni, meg ontani a port, ha van valakinek tapasztalata, ne tartsa magában).

A másik elterjedt megoldás bérházak esetén az, hogy kiépítenek a folyosón vagy egy ablakban egy daruállást és az alapanyagokat, ill. a sittet csörlővel mozgatják az udvarról. Nálunk sajnos ez sem játszott, mivel az utcán a parkolást nem tudjuk megoldani, az udvar felé pedig építészeti akadályai vannak a kiépítésnek.

Ideiglenes helyszínnek szerencsére megkaptuk az udvart. Ami azt jelenti, hogy átmeneti jelleggel lehet itt parkoltatni az alapanyagokat és a sittet egyaránt. Hónapokra nem maradhat itt semmi, de ha egy hétig ott rontja az összképet, azért sem a lakók, sem a közös képviselő nem szól (kösz!).

shutterstock_117585706.jpg

A pakolás megoldása sem volt egyszerű. Kiderült, hogy a szakik és segéderők nem hajlandók ilyen alja munkát végezni, helyettük külön pakolócsapatok mozgatják az anyagokat a földszint és a harmadik emelet között. Ők persze nincsenek jelen minden nap, ezért a lakás az átmeneti tároló, itt is gyűlik a sitt.

Szóval a rendszer az, hogy a sitt erős zsákokban gyűlik a lakásban. Amikor már akadályozza a munkát a mennyiség, akkor jön a pakolócsapat és leviszi az udvarra. Amikor ott zavarja a látvány a lakóközösséget (és engem), akkor megint jönnek az anyagmozgatók, és kiviszik a teherautóra, ami elszállítja. Látok itt piaci rést – pl. nagyon rossz, hogy rengeteg hulladékot termelünk az egyszer használatos zsákokkal – ezekből lehetne olyan, amiből nem lesz egyből hulladék.

Nem minden felesleges dolog szemét

Termelődött még egy csomó olyan, számunkra értéktelen dolog a lakásban, ami nem mindenkinek hulladék. Ilyen volt például a régi, kopott konyha sütővel, mosogatóval, eszközökkel. Ezt sikerült elajándékozni egy rászorulók számára közvetítő egyesületnek, akik örömmel elvitték. Ilyen a villanybojler, amit hasonlóan szeretnék elpasszolni.

A lakásban maradt mosógéppel is hasonló terveim voltak. Aztán rájöttem, hogy szuper lenne a mosógépcsere program keretében korszerű, takarékos modellre cserélni. Sajnos kiderült, hogy kidobták a melósok, pedig direkt mondtam, hogy ne tegyék. Na mindegy, ilyen is van.

img_3420.jpg

Fotó: zalakerámia 

A posztot a Zalakerámia támogatta

A felújítás legjobban elrejtett részletei

Anyagi, környezetvédelmi és még számos okból úgy álltunk neki a felújításnak, hogy csak ahhoz nyúljunk, amihez tényleg kell. Csak azért nem fogunk mondjuk burkolatot vagy épp ablakot cserélni, mert régi. A különböző csövek, vezetékek talán a leginkább ebbe, a „csak ha kell” kategóriába esnek, mivel iszonyat melóval és felfordulással jár a cseréjük. Na ehhez képest szinte mindnek menni kellett, haha.

20181023_102206.jpg

Tovább

Hogyan újul meg a régi fal?

Voltak a felújítás előtt elképzeléseim azzal kapcsolatban, hogy a mihez mennyire kell majd hozzányúlni és ez mennyi pénzünkbe fog kerülni. Gondoltam, hogy érnek majd kisebb meglepetések, de nagy tévedésre nem számítottam. És persze tévedtem, talán a legnagyobbat a falakkal kapcsolatban!

20181109_075628.jpg

Tovább

Így választottam burkolatot a konyha-étkezőbe

Azt már korábban megírtam, hogy milyen burkolat kerül majd a fürdőszobába, most arról, hogy hogyan ment a választás a konyha és étkező közös helyiségbe. Mint a hozzászólásokból kiderült, nem voltam korábban egyértelmű: nincs még semmi burkolva, ezért max látványképeket tudok mutatni. Reményeim szerint néhány hét és lesznek sajátok is!

shutterstock_396983245.jpg

Tovább

A sok rombolás után végre építünk is!

Úgy tűnik, hogy a rengeteg leépítéssel elértünk a mélypontra, innen már csak feljebb van! A lakás konkrétan úgy néz ki, mintha bombatalálat érte volna. Ahol burkolat volt, ott vakolatig, néhol tégláig csupasz falak és rücskös beton a padló – már ahol nincsenek árkok vésve a víz és csatorna kedvéért. A vésők és ütvefúrók a falakat sem kímélték, lyukak és csatornák mindenhol. Abban csak reménykedni tudok, hogy a mélypont a (meglepően toleráns) lakóközösséggel ápolt viszonyomban is megvolt a rengeteg piszokkal, zajjal és a szomszédba átvéséssel.

img_4793_1.jpgFotó: Zalakerámia 

Tovább

Villámgyorsan nullába tettük a lakást

Hogyan kell hatékonyan és gyorsan dolgozni? Mi baj lehet ebből? Hogyan lehet elcseszni egy olyan egyszerű műveletet, mint egy fal elbontása? És milyen módszert alkalmazzunk, ha a több hónapos felújítás első napján szeretnénk kihúzni a gyufát a szimpatikus szomszédokkal? Mindez rögtön kiderült, ahogy belecsaptunk a lecsóba.

 

Tovább

Így választottam burkolatot a fürdőszobába

Nem szeretek választani. Pontosabban nem is arról van szó, hogy szeretek vagy sem, hanem amikor a bőség zavarával állok szemben, akkor nehezen teszem le a voksot valami mellett. Még inkább így van ez olyan esetben, amikor a döntés hosszú távra szól, és a burkolat nyilvánvalóan ilyen. Mi van, ha egyenként jól mutatnak a lapok, de bénán festenek felrakva? És ha végül nem illik majd az összképbe?

shutterstock_1096053992.jpg

Tovább

Mihez nyúlunk és mihez ne?

Minden felújítás alapkérdése, hogy mit cseréljünk, újítsunk fel az ingatlanunkban. Elsőre talán csak anyagi kérdésnek tűnik, de korántsem csak a pénzről van szó. Egy jól működő fűtést akkor sem feltétlenül korszerűsítünk, ha megtehetnénk, ahogy egy nagyon rosszat akkor is érdemes lehet cserélni, ha nincs rá keret, és mondjuk kölcsönt kell felvennünk (a csere hosszú távon még vissza is hozhatja az árát).

shutterstock_588842252.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása