Úgy tűnik, hogy a rengeteg leépítéssel elértünk a mélypontra, innen már csak feljebb van! A lakás konkrétan úgy néz ki, mintha bombatalálat érte volna. Ahol burkolat volt, ott vakolatig, néhol tégláig csupasz falak és rücskös beton a padló – már ahol nincsenek árkok vésve a víz és csatorna kedvéért. A vésők és ütvefúrók a falakat sem kímélték, lyukak és csatornák mindenhol. Abban csak reménykedni tudok, hogy a mélypont a (meglepően toleráns) lakóközösséggel ápolt viszonyomban is megvolt a rengeteg piszokkal, zajjal és a szomszédba átvéséssel.
Fotó: Zalakerámia
Itt a véső, hol a véső?
Úgy indult ugye a buli, hogy árat kértünk egy építész barátomtól, mert úgy gondoltam, csak kiviteli tervvel a kézben érdemes belevágni a felújításba. Az ár láttán aztán lemondtam erről, és ő is megnyugtatott, hogy vagyok annyira képben és elég határozott az elképzelésem is ahhoz, hogy levezényeljem a munkálatokat. Na most le kellett vizsgáznom!
A kiviteli tervben az (lenne) a csodás, hogy az igényeink alapján minden részletet tartalmaz(na), amihez a kivitelezők tarthatják magukat. És egy építész, amikor ránéz az alaprajzra, kapásból ajánlja, hogy hol, milyen funkciója legyen az adott térnek, és az adott funkcióhoz miket kell hozzárendelni. Mondok egy egyszerű példát: hol legyen a hálószobában az ágy és az esetleges éjjeliszekrények, és ezekhez hova és milyen konnektorok, világítás, kapcsolók kerüljenek.
Nem mondom, hogy nem voltak elképzelések a fejünkben (ilyenek nélkül bele sem vágtunk volna), de ezeket most konkretizálni, fixálni kellett, ami nem volt egyszerű folyamat. A konyhabútort például kapjuk (jónéhány évet szolgált már), adott a felépítése, amit a konyha/étkezőhöz kell szabnunk. Nem olyan egyszerű, mint elképzeltem, sokat kellett ülnöm az alaprajz fölött, mire összeállt, hogy mi, hova kerül. Egyes elemeken faragni kell, a mosógépnek helyet kell találni (nem fér a fürdőszobába), stb.
Végül minden a helyére került (papíron), látjuk, hol lesz a sütő, a mosogató és a többi. Mindez pedig kell a kiállásokhoz (pl. hogy be tudjuk kötni a mosógépet és az elszívót), a kapcsolókhoz és konnektorokhoz. Mi van, ha elcsesztük? Baj! Lássuk be, hogy egy sütőt például nem olyan egyszerű máshova tenni egy komplett konyhabútorban. És arról nem is beszéltünk, hogy előre kell gondolkodni: azt a konyhabútort simán lehet, hogy lecseréljük pár év múlva, és kár lenne megkötni a kezünket a leendő álomkonyha tekintetében!
Fotó: Zalakerámia
Agyalástól graffitizésig
Na, az összes hasonló kérdést minden helyiségben végig kellett pontról-pontra rágni. Hova mi kerül, annak milyen funkciója lesz és mi kell ahhoz, hogy az adott funkció működjön? Hol lesznek lámpák és azokat honnan kell tudni kapcsolni? Hova kerülnek majd a router és a médiaeszközök elemei és mennyi konnektor kell ezeknek? Egyáltalán milyen magasan legyenek a konnektorok és a kapcsolók?
És akkor még mindig ott vannak a szakikkal közösen eldöntendő kérdések. Például az, hogy melyik helyiségbe mekkora és milyen fűtőtest kerüljön (tök meglepő pl., hogy a törülközőszárítóból milyen nagy kell, mert sokkal rosszabb a hőleadása, mint egy fűtőtestnek). Volt, amit az ízlés, a szakik tudása és a lakás adottságai egyszerre döntöttek el, például azt, hogy hova kerüljön a kazán.
Miután fejben nagyjából összeálltak a dolgok, papírra is kellett vetnem mindent. Na ez sem volt egyszerű feladat, hiszen soha életemben nem csináltam ilyet, de még csak nem is tanultam pl. műszaki rajzolást. Milyen jeleket és hogyan tüntessek fel, a méretezés hogy lesz rendben, úgy hogy a kivitelezők is értsék?
Az első alaprajz, amit összefirkáltam, ment is a kukába. A másodiknak már rutinosabban futottam neki: jelmagyarázatot készítettem (melyik a dupla konnektor, a kapcsolót melyik jel köti az adott lámpához stb), margóra vetettem azt is, hogy mik a szabvány megoldások, és felvéstem mindent.
Nem bíztam teljesen abban, hogy mindenki számára érthetők a krikszkrakszok, ezért végigmentem a lakáson és a falakat is kipingáltam a jelzéseimmel. Nincs graffitis múltam, de ezt nagyon élveztem – jó érzés felpimpelni a felületet. Utolsó lépésként leültem a felújító csapat vezetőjével és átbeszéltük az egészet (nem tudom, hogy csinálta, de kibírta röhögés nélkül a jegyzeteim nézegetését). Pár dolgot módosítottunk csak (erre büszke vagyok), készített saját rajzot (erre kevésbé), és átadottnak tekintettük a feladatokat.
Ami egyszerre öröm és para
Nyilván szuper, hogy haladunk és hogy ezt a szintet is megugrottuk. Ugyanakkor meg kicsit aggaszt, hogy biztosan működik-e majd a lakás a valóságban is úgy, ahogy papíron.
A posztot a Zalakerámia támogatta
