Lassan a befejezéséhez közeledik a felújítás (de jó ezt leírni!), zajlik a burkolás, a falak javítása. Na de mi van azokkal a nem feltétlenül szem előtt lévő részletekkel, amiktől működni fog a lakás? A rövid válasz az, hogy egyrészt minden sínen van, másrészt nincs meg semmi még. Mondom ennél hosszabban.
Ami a gépészethez tartozik: a fűtés, vízellátás, gáz, szellőzés. Mi az, ami ezek közül működik egy átadás előtt lévő lakásban? Hát semmi, miközben minden elem megvan majdnem már. Ez teljesen természetes amúgy, de mondom elemenként, hogy érthető legyen annak is, aki nincs képben egy felújítás menetével kapcsolatban.
Víz, szennyvíz
Mivel úgyis bontani kellett a fürdőben és a konyhában, ezért a víz- és szennyvízvezetékek nagy részét cseréltük. Két helyen jött be a víz a lakásba egyébként, mivel mi szerettünk volna saját vízórát (eddig nem volt, így a ház fogyasztása alapján jött a számla), lezártuk az egyik bejövő vezetéket, a másikra pedig rákötöttük a vízórát. Extraként egy tisztítható betétes vízszűrőt kértem az óra után, ami talán az egészségünknek is jó, a csapoknak viszont biztosan (kevesebb szemcse éri el őket).
A leváláshoz egy formanyomtatványt kellett kitölteni, aláíratni a közös képviselővel, és egyszer csak majd hitelesíti a történteket a hatóság is. Jelenleg tehát egy még át nem adott, elemeiben kész vízrendszerünk van. Minden kiállás a helyén, a mosó- és mosogatógép csatlakozási lehetőségeit beleértve. Sem a csapok, sem a szaniterek nem kerültek azonban még fel, a melósok egy csonkra szerelt kerti csappal vételeznek vizet.
Fűtés
Sok hezitálás után a legelterjedtebb megoldást választottuk: kombi cirkó kazánnal meghajtott központi fűtés (és melegvíz) lesz. A fűtéscsövek a falban futnak, ahogy kell, a radiátorok az ablakok alá kerülnek, plusz a fürdőbe egy törülközőszárító. Extra nem lesz a rendszerben. talán csak annyi, hogy az eleve vezeték nélküli termosztáthoz szeretnék wifi kiegészítőt, hogy bárhonnan kontrollálhassam a lakás hőmérsékletét, ill. akár programozhassam is azt.
Sok kérdés nem volt a kialakítással kapcsolatban, talán csak a kazán helyét nem dobták automatikusan a körülmények. Sokat ezen sem hezitáltunk, a fürdőszobát választottuk (itt lesz a legkevésbé zavaró a hangja), azon belül az egyik kád feletti falat, ahol nem lesz útban és nem foglal más elől helyet. A kazán típusán sem agyaltunk sokat, a szaki által ajánlott Baxi megbízhatónak tűnik, elég olcsó, takarékos, kicsi és halk az igényeinkhez és a pénztárcánkhoz mérten.
A gázvezetékeket részben újra rakták, részben megszüntették – utóbbit azért, mert a konyhából kényelmi okokból száműztük a gázt, villany lesz a sütő és a főzőlap is. A csövek, vezetékek és csatlakozások a helyükön vannak, a kazán a lakásban várja, hogy feltegyék a helyére, a többi alkatrészt kiválasztottuk. Ugyanakkor ez a rendszer sincs megépítve, kipróbálva.
Utóbbihoz egyébként még az engedélyeztetési folyamatra is szükség lesz. Csak a szakik ismerősének és kiskapunak köszönhetően lesz egyáltalán télen fűtésünk és melegvizünk, egyébként kb. fél évet várhatnánk a papírokra. Amikre még a régi gázcsövek leszedéséhez is szükség van, a kémény béleléséhez, rendszer használatához pedig nyilván kellenek. Egyelőre idáig még nem jutottunk el, de minden szabályszerű (nek tűnik).
Szellőzés
Na ez sem bonyolult rendszer. A fürdőszobába és konyhába kértünk pára/szagelszívót, előbbi a vécé, utóbbi nyilván a sütő fölül indul. Volt egy régi szellőzőcső, ebbe kötjük be a két csövet, így a nyitott folyosó felső részén távoznak a szagok – nem a legszerencsésebb megoldás, de nem volt más lehetőség és a többi lakó is így oldja meg a kérdést.
Azon ment egy kis agyalás, hogy a kazán honnan kapjon levegőt. A kéményből nem akartuk anyagi okok miatt táplálni (nagyon megdrágította volna a bélelést), a szellőzőcsövek mellé meg technikailag nem lett volna a legszerencsésebb betervezni (visszaszívja a benti levegőt). Szóba került még, hogy a padlásról jöjjön (legelső emelet vagyunk ugye), de a födémet nem akarták megbontani a szakik. Végül a folyosó felől érkezik majd a friss levegő is, ehhez nyitunk egy új nyílást az adott falon majd.
Apropó szellőzés. Sokan nem foglalkoznak vele, pedig kell: amikor műanyag nyílászárók kerülnek be, akkor nagyon fontossá válik a téma. Azért, mert ezek sokkal jobban zárnak, mint a régebbi fa ablakok, így bedunsztolják a lakást. Aminek az elhasznált levegő mellett a magas páratartalom, így a penészgombák megjelenése is lehet a következménye. Notórius szellőztető vagyok, de azért kérni fogom azt is, hogy az új ablakokba páratartalomra nyíló automatikus részszellők is bekerüljenek.
Minden más
A további gépészet csak tervben létezik egyelőre. Klíma csak akkor kerül be, ha nem bírjuk a nyári meleget, meglátjuk az első forróság után, hogy mi a helyzet (a légkondi számomra a szükséges (és drága) rossz kategóriába esik). Az elektromos szerelés nyilván megtörtént, van új biztosítéktábla, bent vannak a vezetékek, a kapcsolókat és konnektorokat megvettük, de még nincsenek beépítve. Lesz nyilván wifi, kevésbé nyilván normális hangrendszer – de ezek egyszerű dolgok, nem esnek a gépészet kategóriájába.
Talán lesz okos világítás, hosszú távon robotporszívót is szeretnénk, de ezek vezeték nélküli, önálló rendszerek, nem kell szerelni, gépészkedni hozzájuk.
Fotó: Zalakerámia
A posztot a Zalakerámia támogatta