Otthonfelújítás

A gépészet, ami van is, meg nincs is

2018. december 17. - Kontent

Lassan a befejezéséhez közeledik a felújítás (de jó ezt leírni!), zajlik a burkolás, a falak javítása. Na de mi van azokkal a nem feltétlenül szem előtt lévő részletekkel, amiktől működni fog a lakás? A rövid válasz az, hogy egyrészt minden sínen van, másrészt nincs meg semmi még. Mondom ennél hosszabban.

Ami a gépészethez tartozik: a fűtés, vízellátás, gáz, szellőzés. Mi az, ami ezek közül működik egy átadás előtt lévő lakásban? Hát semmi, miközben minden elem megvan majdnem már. Ez teljesen természetes amúgy, de mondom elemenként, hogy érthető legyen annak is, aki nincs képben egy felújítás menetével kapcsolatban.

shutterstock_585694394.jpg

Víz, szennyvíz

Mivel úgyis bontani kellett a fürdőben és a konyhában, ezért a víz- és szennyvízvezetékek nagy részét cseréltük. Két helyen jött be a víz a lakásba egyébként, mivel mi szerettünk volna saját vízórát (eddig nem volt, így a ház fogyasztása alapján jött a számla), lezártuk az egyik bejövő vezetéket, a másikra pedig rákötöttük a vízórát. Extraként egy tisztítható betétes vízszűrőt kértem az óra után, ami talán az egészségünknek is jó, a csapoknak viszont biztosan (kevesebb szemcse éri el őket).

A leváláshoz egy formanyomtatványt kellett kitölteni, aláíratni a közös képviselővel, és egyszer csak majd hitelesíti a történteket a hatóság is. Jelenleg tehát egy még át nem adott, elemeiben kész vízrendszerünk van. Minden kiállás a helyén, a mosó- és mosogatógép csatlakozási lehetőségeit beleértve. Sem a csapok, sem a szaniterek nem kerültek azonban még fel, a melósok egy csonkra szerelt kerti csappal vételeznek vizet.

20181023_102154.jpg

Fűtés

Sok hezitálás után a legelterjedtebb megoldást választottuk: kombi cirkó kazánnal meghajtott központi fűtés (és melegvíz) lesz. A fűtéscsövek a falban futnak, ahogy kell, a radiátorok az ablakok alá kerülnek, plusz a fürdőbe egy törülközőszárító. Extra nem lesz a rendszerben. talán csak annyi, hogy az eleve vezeték nélküli termosztáthoz szeretnék wifi kiegészítőt, hogy bárhonnan kontrollálhassam a lakás hőmérsékletét, ill. akár programozhassam is azt.

Sok kérdés nem volt a kialakítással kapcsolatban, talán csak a kazán helyét nem dobták  automatikusan a körülmények. Sokat ezen sem hezitáltunk, a fürdőszobát választottuk (itt lesz a legkevésbé zavaró a hangja), azon belül az egyik kád feletti falat, ahol nem lesz útban és nem foglal más elől helyet. A kazán típusán sem agyaltunk sokat, a szaki által ajánlott Baxi megbízhatónak tűnik, elég olcsó, takarékos, kicsi és halk az igényeinkhez és a pénztárcánkhoz mérten.

A gázvezetékeket részben újra rakták, részben megszüntették – utóbbit azért, mert a konyhából kényelmi okokból száműztük a gázt, villany lesz a sütő és a főzőlap is. A csövek, vezetékek és csatlakozások a helyükön vannak, a kazán a lakásban várja, hogy feltegyék a helyére, a többi alkatrészt kiválasztottuk. Ugyanakkor ez a rendszer sincs megépítve, kipróbálva.

Utóbbihoz egyébként még az engedélyeztetési folyamatra is szükség lesz. Csak a szakik ismerősének és kiskapunak köszönhetően lesz egyáltalán télen fűtésünk és melegvizünk, egyébként kb. fél évet várhatnánk a papírokra. Amikre még a régi gázcsövek leszedéséhez is szükség van, a kémény béleléséhez, rendszer használatához pedig nyilván kellenek. Egyelőre idáig még nem jutottunk el, de minden szabályszerű (nek tűnik).

Szellőzés

Na ez sem bonyolult rendszer. A fürdőszobába és konyhába kértünk pára/szagelszívót, előbbi a vécé, utóbbi nyilván a sütő fölül indul. Volt egy régi szellőzőcső, ebbe kötjük be a két csövet, így a nyitott folyosó felső részén távoznak a szagok – nem a legszerencsésebb megoldás, de nem volt más lehetőség és a többi lakó is így oldja meg a kérdést.   

shutterstock_461225056.jpg

Azon ment egy kis agyalás, hogy a kazán honnan kapjon levegőt. A kéményből nem akartuk anyagi okok miatt táplálni (nagyon megdrágította volna a bélelést), a szellőzőcsövek mellé meg technikailag nem lett volna a legszerencsésebb betervezni (visszaszívja a benti levegőt). Szóba került még, hogy a padlásról jöjjön (legelső emelet vagyunk ugye), de a födémet nem akarták megbontani a szakik. Végül a folyosó felől érkezik majd a friss levegő is, ehhez nyitunk egy új nyílást az adott falon majd.

Apropó szellőzés. Sokan nem foglalkoznak vele, pedig kell: amikor műanyag nyílászárók kerülnek be, akkor nagyon fontossá válik a téma. Azért, mert ezek sokkal jobban zárnak, mint a régebbi fa ablakok, így bedunsztolják a lakást. Aminek az elhasznált levegő mellett a magas páratartalom, így a penészgombák megjelenése is lehet a következménye. Notórius szellőztető vagyok, de azért kérni fogom azt is, hogy az új ablakokba páratartalomra nyíló automatikus részszellők is bekerüljenek.

Minden más

A további gépészet csak tervben létezik egyelőre. Klíma csak akkor kerül be, ha nem bírjuk a nyári meleget, meglátjuk az első forróság után, hogy mi a helyzet (a légkondi számomra a szükséges (és drága) rossz kategóriába esik). Az elektromos szerelés nyilván megtörtént, van új biztosítéktábla, bent vannak a vezetékek, a kapcsolókat és konnektorokat megvettük, de még nincsenek beépítve. Lesz nyilván wifi, kevésbé nyilván normális hangrendszer – de ezek egyszerű dolgok, nem esnek a gépészet kategóriájába.

Talán lesz okos világítás, hosszú távon robotporszívót is szeretnénk, de ezek vezeték nélküli, önálló rendszerek, nem kell szerelni, gépészkedni hozzájuk.

metro_gsv.JPG

Fotó: Zalakerámia

A posztot a Zalakerámia támogatta

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonfelujitas.blog.hu/api/trackback/id/tr2514477142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

realRoxan 2018.12.17. 11:18:56

Ennek a cikknek mi értelme volt? Olyan nesze semmi, fogd meg jól....

Weidmüller 2018.12.17. 12:19:58

1: A Baxi (Baszki :) ) kazánnal ráfaragtál.... Persze,a "szaki" mondta ,"ajánlotta"......hogyne!!!!
Figyelj,nem tom hány éves vagy,de emlékszel nem is olyan rég volt,bementél a ruhaboltba valamit venni
és kérdezted az eladót
-"na,hogy áll,milyen rajtam?
-"mintha magára öntötték volna kedves uram"
aztán látod magad a tükörben.......és azt mondod....úúúúúúú :)))
Ezzel azt akarom mondani,hogy másnak mindig könnyebb a TE pénzeddel "gazdálkodnia".Van internet,néz utána mindenek! Milyen anyagok vannak benne,mik a vélemények,stb,stb.
A melós pénzből él,kapja tőled a munkadíjat,az anyagot ő hozta,akkor azon is nyert.De a kazánon is szakít
mert kap jutalékot.Minél többet ad el,annál több forintocskát kap.De ez az ő biznisze,a francot sem érdekelné,ha jó lenne a kazán! De nem az! Egy olasz sz@r. Szervizigényes,hektikus működéssel. Kazánt 10+ évre veszünk,és az mindig
NÉMET! Vaillant,wiessmann,buderus,junkers/bosch. Ezek a gyártmányok gondos tervezéssel,jó anyagokkal készültek,megfelelő TÜV/meo vizsgálattal megspékelve.
Minél hamarabb cseréltesd ki a kazánt!

Nagyon_Komoly 2018.12.17. 12:23:44

A BAXI kazánoknak nincs semmi baja! A német se jobb, se rosszabb. Bárki is gyártja, darabra kell a jót kifogni... de a legfőbb alkatrészeket a legtöbb kazánhoz ugyanabbana gyártban készítik (pl. hőcserélő, elektronika...), csak vásárolják a gyártók.

Weidmüller 2018.12.17. 12:50:41

@Nagyon_Komoly: Azt azért nem gondoltad komolyan,hogy a "szerencse"faktora fogom bízni a ház fűtését! Nekem egy 15 éves Junkers euromax cirkó van felszerelve. Szervizest még nem látott.
Az elektronika minden kazánba más és más. Csak a hőcserélőről tudom ,hogy a wiessmann -nál más van mint a többieknél.

lenörd hofstadter 2018.12.17. 13:05:33

@Weidmüller:

A világ az elmúlt 10-15 évben belépett egy olyan új korszakba, amit te még nem vettél észre.
Minden amit Átlagpolgár Átlagjenő a fizetéséből meg tud vásárolni gagyi és szar. Amit a gazdag megvesz túlárazva, mert a német az tuti, hiszen mindenki megaszonta, az csak azért jobb, mert nem 3-4 évente kell kifizetni kisebb összegeket a javításra, hanem 10 év után de akkor olyat, hogy a szemed is kazánformába pislog hónapokon keresztül. No meg őt kurvára nem érdekli, hogy 10 évenként nem javítja a kazánt hanem vesz egy újat. Lakással együtt. Az olasz kazánomra lehet, hogy 12 év alatt ráköltöttem az árát, de még így is bőven az alatt vagyok amennyibe akkoriban került volna a húdedtutijónémet szar ami most 12 év után szép lassan nagy tételekben zúdítaná rám az árának a kétszeresébe kerülő javításokat, vagy venném a következőt ami most is lazán 3-4 szeres szorzóval ketyeg mint a "gagyik". A kínában szerelt szar az kínában szerelt szar marad akkor is ha német emblémát tol rá Hung Kan Csu bozótmunkásból átvedlett összeszerelő "szakember".

lenörd hofstadter 2018.12.17. 13:11:49

@Weidmüller:

Amit szintén nem látsz a világ működéséből az az, hogy aki nem ért a kazánhoz, gáztűzhelyhez, mikróhoz, tökmindegy, arra szerelőSzarember lazán rátolja az új készüléket, mert neki az többet hoz a konyhára és gyorsabb felszerelni, mint a régit szétszedni és megjavítani, plusz kapja a jutalékot az új kazánból, egy új szelepből meg lófaszt sem pakolnak vissza neki. Tárolós vízmelegítőmmel jártam így, ha a szakira hallgatok akkor szereléssel lett volna 180 körül, így megvettem, felraktam fél óra alatt és megúsztam a vadi új kazánnal 120-ból. Ami kizárólag csak azért nem lett 3 ezer amennyibe a tönkrement szelep került volna, amit a szaki szerint már nem gyártanak de érdekes módon az újban is pont ugyanaz jött, mert sajna a tároló lemeze is szétrohadt 15 év után, szóval nem volt értelme a lyukas kazánt tákolgatni. De egy rossz szelepre három év után is lazán rámondja a teljes készülékcserét, mert az érdekei ezt kívánják.

Üdv a szép új világotokban amit most kezdesz majd megismerni.

szelidorzo 2018.12.17. 13:29:05

Beretta, Buderus és egyéb olasz cirkók a lakásba nem kerülhetnek többet. (se hűtő, (indesit) se más olasz műszaki termék.
Olasz cirkó kétszer garanciába cserélve, utána a harmadik garancia után házilag javítgatva (érzékelő cserék, vízpumpa csere, stb. Majd mikor ismét teljesen meghalt az elektronika, és sok tízezer lett volna az új panel, akkor inkább új kazán lett beszerelve. azóta nyugi van fűtés-,melegvíz fronton. Előtte évente kétszer háromszor jött a szerelő, javítani, karbantartani. Kérdeztem az új beszerelésekor, hogy kell-e neki alkatrésznek amit leszerelt. (2,5 éves melegvíz tartályos beretta) kb. mintha az anyját szidtam volna úgy nézett rám.
Szóval olasz cirkó jó eséllyel orbitális szopás, de ne legyen igazam.

Pic 2018.12.17. 14:07:17

Sziasztok!

Mindkettőtöknek igazsága vagyon.

Egyrészről szomorú tény, hogy Alapvetően az olasz cuccok szarok. Szépek szépek, de szarok. Spórolás az anyagon és vacak összeszerelés ja! .... és fém alkatrészek műanyagra cserélése.

Másrészről él az az állítás, hogy ha jót akarsz, akkor vegyél NEVET. Ez is elméletileg okés állítás.

Gyakorlatilag van egy olyan bibi, hogy az ázsiából és TÖRÖKBŐL beömlő sok szarral most már minden gyártó úgy versenyez, hogy vékonyít, butít, kevesebb anyag, kevesebb fém, több műanyag, legyen kicsit kisebb, stb stb.

15-20 éve működött a régi rendszer, de ma már sajnos a régi nevek is kezdenek megkopni és már azok is ugyanúgy elhullanak mint az olaszok.

Sajnos úgy kell készülni, hogy semmi nem fog kibírni 10 évet amit most vesztek.
Lehet visszasírni a dolgokat, amik 15-20 évig mentek.

Pic 2018.12.17. 14:11:59

A spórolásra mondok egy példát: Barátomék az albérletben lecserélték az ezeréves FÉG átfolyó vízmelegítőt egy kisebb dizájnosabb, kompaktabb MODERN NÉMET eszközre mondván a FÉG öreg, elavult.
- több lett a gázszámla
- látványosan kevesebb lett a melegvíz
- és nem is volt olyan meleg

Éppen náluk voltam, gyakorlatilag nem szakember lévén én is csak csóváltam a fejem. Kihívták szerelőt aki megnézte majd kedvünkért szétszedte a még a sarokban álló FÉG cuccost is és megmutatta a különbségeket és a következőket mondta: A FÉG azért volt nagyméretű, mert sok anyag volt benne, hogy minél jobban hasznosítsa a hőt. A FÉG hőcserélője konkrétan dupla akkora volt, mint a modern német vacaké. Emiatt több vizet és melegebbre tudott melegíteni ugyanannyi idő alatt. Ennyi. Fogta a műszerét és megmutatta, hogy a "modern" vízmelegítőnél mennyi a kéménybe kilépő levegő hőfoka, mondta, hogy ugyanez a FÉG esetében 10-20 fokkal alacsonyabb.
(Számokat ne kérdezzetek már nem emlékszem.....)

Pic 2018.12.17. 14:12:54

Ja a blog elején lévő fotókon nagyon díjazom a műanyag hatású főelzárókat!!

Biztos tartós lesz.!

Phteven 2018.12.17. 14:36:19

Jol latom, burkolat/furdokad alatt T idom van beepitve a futescsobe? Okos...

lenörd hofstadter 2018.12.17. 15:06:33

@Phteven:

Ez egy kerámiagyár reklámja. Ne várj ennél többet...

Weidmüller 2018.12.17. 17:20:40

@lenörd hofstadter: Gyakorlatilag azt mondtad,amit én az első hsz ban leírtam. De mivel felnőtt ember vagy,saját fizetéssel,így azt veszel amit csak te jónak látsz. Aztán küszködjél csak az ótvar digó sz@ral.
Igaz ,hogy a német 100X jobb,de te megmutatod. Úgy legyen! Hajrá.

Arcade Macho 2018.12.17. 19:14:10

@Phteven: azt is a digo kazant ajanlo ajanlotta

amugy en a Buderusrol hallottam, hogy azt is mar mashol gyartjak legalabbis az olcsobbik fajtat

@poszt: "a szellőzőcsövek mellé meg technikailag nem lett volna a legszerencsésebb betervezni (visszaszívja a benti levegőt)."

az ugyebar ALAP, hogy elszivoknal azt meg kell akadalyozni, hogy visszaszivja a kazan egesterebol a levegot a lakoterbe, nos ez nyilt egesteru kazannal lehetseges csak
ez amit irt a T. Posz Tolo az meg erthetetlen... koztudomasu hogy a szelloztetes soran bent az elhasznalt levego nem azert lesz elhasznalt mert a zokszigén elfogyott belole hanem mert a cokettő feldusult benne, nos tudomasom szerint a tuzet nem izgatja annyira az a cokettő szint ami az embert odaveri

n3spr3ss0 2018.12.18. 16:01:12

@szelidorzo: 4.5 éve megy az olasz kondenzációs kazán (ezzel adták át a házat), fűt, meleg vizet ad, csinálja a dolgát. El ne kiabáljam. Évente szakember ránéz, tisztítás címén.
süti beállítások módosítása