Otthonfelújítás

Pár lépésre az első kalapácsütéstől

2018. szeptember 03. - Kontent

Minden összeállt ahhoz, hogy elinduljon a lakás felújítása. Mielőtt belevágunk, bemutatom a projektet. Hol, mit és mennyire újítunk fel, mi történik majd a lakásban és a blogon az elkövetkező három hónapban.

shutterstock_592828829.jpg

A lakáskeresés során a lokáció (6. kerület adott része) mellett a legfőbb szempontok között volt, hogy az új otthon minimum a második emeleten legyen (legyen távolság az utca zajától és szennyezett levegőjétől), és hogy ne legyen sötét. Az anyagi lehetőségeknek megfelelően kisebb, felújított és valamivel nagyobb, lepukkant lakásokat egyaránt néztünk.

Végül egy legfelső, harmadik emeleti, 75 négyzetméteres, erősen felújítandó lakásra esett a választásunk. Ami egyrészt megfelelt minden kritériumnak, másrészt – és ez nehezebben magyarázható racionálisan – első ránézésre azt az érzést keltett, hogy itt jó lesz élni.

kepnyomok_a_falon_es_cserelendo_ablakok.jpg

A falon az utolsó lakó két szenvedélyének nyomai: a képeké és a cigarettáé

Azt mondanom sem kell, hogy az erősen felújítandó kategóriába esett – talán ezért sikerült megcsípni a befektetők elől, akik túlnyomó többségének fontos szempont, hogy egyből kiadható és így pénzt termelő tulajdonhoz jussanak.

Lesz itt tennivaló!

Az ablakok nagy része az utcára néz, jó régen volt festve és egy percet sem tagadhatnának le több mint százéves korukból. Nagyon szerettem volna megmenteni őket, de sajnos menthetetlenek, menniük kell. Fa nyílászárókra nincs pénzünk, így műanyag ablakok és bejárati ajtó kerül a helyükre. Előbbiekre redőny kerül, hiszen a felső szinten nyáron a sötétítés a legegyszerűbb módja a klimatizálásnak.

az_ablaknak_mennie_kell.jpg

cserelendo_ablak.jpg

Ez is kuka: az ablakokat már csak az üveg tartja össze

A 75 négyzetméteren összesen két konvektor biztosította a meleget, ami nyilván kevés lehetett. A minden bizonnyal hideg fürdőszoba és konyha mellett némi kezdődő penész igazolja a döntésünket: új fűtés kell. Kombi cirkó kazán kerül a lakásba fűtőtestekkel. Ami feleslegessé teszi az eddig a fürdőszobában használt elektromos bojlert és a konyhai átfolyós vízmelegítőt (vajon miért nem a bojler vizét használták a konyhában?).

ket_konvektor_futotte_a_75_negyzetmetert.jpg

Csúnya, kevés és nem is hatékony - a két konvektornak mennie kell

Sajnos az elektromos rendszer is kuka, ahogy a víz- és szennyvízcsövek nagy részét is cserélni kell. A burkolatok az éppen hogy vállalható kategóriába esnek, de mivel úgyis bontjuk a padlót, ezeket is cseréljük.

vallalhato_burkolat_de_mennie_kell.jpgVan vállalható burkolat is, de ezt is cserélni kell

A parkettacserére nem maradt forrás, csak csiszolásra és festésre, a falakat fel kell újíttatnunk (be lesznek hálózva, hogy ne repedjenek). Az elektromos rendszer bővítve is lesz és a vezetékeket is cseréljük, szóval igazán fullosnak nevezhető a terv.

Három kemény hónap várható

Idő hiányában a munkálatokban és a napi koordinálásban sem tudunk eléggé részt venni, így egy fővállalkozóra bíztuk a projektet, aki a saját embereivel dolgozik a felújításon (mínusz nyílászárók, az ablakfelújítást mi intézzük). Őket ismerős ajánlotta, aki szerint szépen dolgoznak, nem csúsznak meg időben és valóban annyiért dolgoznak, amennyiért bevállalják a munkát. Nem kell mondanom, hogy a mai szakiszegényes időkben mennyire fontos szempontok ezek!

Az ajánlás mellett azért is őket választottuk, mert korrekt árajánlatot adtak. Másoktól nagyjábóli becslést (meglátjuk majd, mi lesz a vége), esetleg alig valamivel többet kaptunk, mint egy végösszeg. Ez a csapat viszont tételesen, munkálatokra lebontva adott árajánlatot, amitől értelmezhető és átlátható.

Kértünk egy timingot is, ez alapján három hónap alatt jutunk el az első Hilti csapástól a beköltözésig. Az első hónapban bontás és az alap kőműves, vizes és elektromos szerelések zajlanak, a másodikban ezek befejezése, a harmadikban a festés, burkolás, átadás. Mindez a blogon is követhető lesz.

 

spektrum_furdo.PNG

A posztot a Zalakerámia támogatta

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonfelujitas.blog.hu/api/trackback/id/tr7614209673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kommentes nikk 2018.09.03. 12:42:14

Bekövettem a blogot, érdekel, mi lesz az eredmény.

R2D2 & C3PO 2018.09.03. 13:04:00

A két vízmelegítő használatának az oka az, hogy a bojler túl messze van a konyhától. Nekem is így van, mire meleg jön, addigra lefolyatok egy mosogatásnyi vizet a lefolyón...

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.09.03. 13:16:38

Engem is érdekel, mert mire lett gázom (az azonos hrsz-en lévő szomszéd telekről, ahol évek óta nem használták, sikerült elvezetni, bekötni: egy elkezdte (és előlegeket vett fel) egy másik megcsinálta, egy harmadik átadta. 1 év 8 hónap. Innentől meg a kéménybéleléses és egyéb mizériák miatt meghagytam volna a konvektorokat vagy vettem volna két jobb hatásfokút, mert már abból is van.
Ha nem kell az Elmű sz.rakodása hozzá, akkor a villany hamar megvan, főleg ha legalább két ember lát neki. Egy 53 négyzetméteres családi házban egy hétvégét vett igénybe. (Csak a villanyóra után kellett felújítani, indulva a biztosítéktáblától, és még a csillárhoz is megy földelés.) Szóval a gáz miatt nagyon kíváncsi leszek erre a három hónapra :D

Nancsibacsi 2018.09.03. 13:19:08

Vízmelegítőt írták fentebb, hogy miért volt külön, de ha erre magadtól nem jöttél rá, akkor olvasgass még a témában, különben 3 hónap múlva keserű lesz a szád íze.

Ablakot cserélhetsz műanyagra? Ahová költözöl az nem a te házad, hanem egy társasház - szóval annak a szabályait fontos megismerni, és ahhoz alkalmazkodni.

Fűtésnél én biztosan elgondolkoznék egy (több) klímán (kizárólag japán), és H áram bekötésén. 32A-t úgyis kérsz gondolom (ingyen van), meg elektromos vezetékeket úgyis cseréled, akkor meg ki lehet építeni a klímáknak a H áramhoz szükséges saját áramkört, plusz költség nélkül.
Ha nulláról indulsz a klímás fűtéssel olcsóbban kijössz mint a gázossal mind beruházás, mind üzemeltetési költségben. Extraként klimatizált lesz a lakásod, ami szintén komfort és érték növelő. Eleve: kémény hogy áll? Ha az nem megfelelő (mitől lenne az?), akkor az nagyon sokba fog kerülni, ha egyáltalán meg lehet csinálni.

titánlakat 2018.09.03. 17:09:29

A kémény megúszható mivel legfelső szint, kitolható a kondenzációs csöve a padláson át a tetőre /ez is sokba fáj majd/
a homlokzati kivezetés és az ideális kazán elhelyezés az erősen kompromisszumos, és mivel társas ház lehet hogy eleve bukó.
A három hónap s gázra kíváncsi leszek mivel a gázterv mire visszajön az majd két hónap.

2018.09.03. 18:17:12

Én speciel tiltanám a műanyag nyílászárót belvárosi +100-as épületre, de egyáltalán szabad? A ház nem áll műemléki védettség alatt? Mert akkor egészen biztosan nem lehet műanyagot beépíteni. De ha nem védett, homlokzatra akkor sem lehet akármit beépíteni.

2018.09.03. 18:22:15

A három hónap szerintem is nagyon kevés. Gázterv, kéményterv, engedélyekre várni, többször jönnek a különböző fázisoknál, mindig hetekig tar, stb. Hacsak nem mutyi az egész, ami azért nem olyan egyszerű ma már, de persze naiv se vagyok.

keljfeljancsika 2018.09.03. 18:34:33

@Nancsibacsi:
Annyi van ingyen hogy az eon átpattintja a biztosítékot 32A-ra. Az addig elérendő dolgokért viszont perkálni kell.
Pl.: főórától a lakásig vezetékcsere, ha az régi alumínium, és elnézve ezt a lakást van rá esély sőt 100%. Ekkor sem biztos hogy engedik a 32A-t mert az eon simán mondhatja azt hogy a társasház hálózata nem bírja el és csak kevesebbet köthetsz. Ezután érintésvédelmi vizsgálat. Ezeket csak Eon által minősített villanyszerelők végezhetik, pecsételik le, stb tanúsítják hogy a hálózatod megfelelő a bővítésre. Ez megint pénz. Azért tudom mert pont tavaly csináltam én is egy ilyen "ingyenes" bővítést.
A blogírónak:
Nem tudom mennyiért kaptak ajánlatot a parketta felcsiszolás stb rendberakásra de lehet már annyiból egy laminált is kijön lerakással.
Aztán ez a hálózás jó dolog, de ha minden meg lesz rendesen csinálva akkor brutál fogja enni a pénzt a fal. Bár nem mindenki látja ha görbe vagy nem érdekli, de ezeket a régieket kiegyenesíteni egy glett temető :D
Az meg elég merész hogy alig lesznek ott a tulajok ránézni a munkára.
De legyen minden rendben azt kívánom, azért majd a végén ha el meri árulni mennyit gondoltak rákölteni és mennyi lett végül az is érdekes lenne.

Nancsibacsi 2018.09.03. 21:57:56

@keljfeljancsika: Az EON egyetemes szolgáltató - ez azt jelenti, hogy a monopol helyzetéért cserébe KÖTELES bizonyos meghatározott szintű szolgáltatást nyújtani. Vagyis mondhatja, hogy neki technikai problémái vannak a 32A-re bővítéssel, te meg mondhatod, hogy ezt te pont lesz.rod, és polgári per során kártérítést vasalsz ki belőle, mert az ő kötelességszegése miatt ér téged hátrány.
A te mérőhelyed az ajtódtól pár méterre található. A te felelősséged a mérőhelyed jelenlegi szabályoknak megfelelővé tétele, meg ami onnan belül van - ehhez kell regisztrált szerelő. Ami ez előtt történik ahhoz ugyanúgy nincs közöd, ahogy ahhoz sincs, hogy az úttest alatt hogyan hozza át az áramot az EON. Ő a szolgáltató - oldja meg. Nem a te dolgod a strang kiépítése, ahogy pl. az Digi-nek se te húzod ki a kábelt a szintek között, meg nem te finanszírozod meg a folyosón lévő switchet. Az tény, hogy a mérőhely szabványosítás költségvonzata az téged terhel, de azért ez nem hinném hogy katasztrofális, mert egy ikernyaralónál, 2 mérőhely áthelyezés (bentről a ház főfalára) került 200eFt-ba tetőtartóval, földszondával, meg minden lóf.sszal, amit egy társasháznál biztos nem neked kell kiépíteni.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2018.09.04. 08:31:39

Tizenx éve vidéken 6 hét alatt megvolt a következő egy 50+ nm-es lakásra: falbontás, újak felhúzása, komplett nyílászárócsere, új redőnyök, komplett villanycsere, új cirko fűtési rendszer, teljesen új szaniterek, burkolatok, beltéri ajtók, konyhabútor, festés. Gázterv és kéménybélelés előtte 1 hónappal már elkészült. A berendezés viszont utána tovább tartott.

kommentes nikk 2018.09.04. 08:56:25

@nyomasek_bobo: tizenix éve még nem lasszóval kellett fogni a melósokat. Ma az megy, hogy kérsz egy ajánlatot kőművesmunkára áprilisban, és kapsz időpontot szeptemberre. És örülhetsz, ha közben a szaki nem pattan meg németbe' tripla pénzért.

2018.09.04. 11:26:32

"Nem tudom mennyiért kaptak ajánlatot a parketta felcsiszolás stb rendberakásra de lehet már annyiból egy laminált is kijön lerakással."

Ugye ez csak vicc, hogy tölgyfaparkettát lecserélnél műanyagra.

2018.09.04. 11:34:58

@kommentes nikk: velünk az is megtörtént, hogy megegyeztünk, kivártuk a kb. 9 hónapot, amikorra vállalta a szaki, végig kapcsolatba voltunk, beszámolt az előző munkái állásáról, aztán az utolsó pillanatban közölte, hogy mégsem jön. Nyilván jobb ajánlatot kapott. Amit azért nem értek, mert nekünk a pénz nem számított (persze a realitásoknál maradva), tudtuk, hogy drága lesz. Ilyenkor nem értem emberek mennyivel tudnak többet ajánlani, hogy lemondjon egy leelőlegezett munkát, ráadásul egy régi jó kapcsolatot (többször dolgozott már nekünk).
Sajnos ma már a régi jó kapcsolatok sem jelentenek garanciát.

padlogaz 2018.09.04. 16:30:43

Tavaly végeztünk teljes körű felújítást (tégláig visszabontás, minimális falbontás, új vezetékek, viz, villany, gáz stb.) 55nm-es társasházi lakásban. a terv 3 hónap volt, és kb. 100 ezer forint / nm. Végül 8 hónap kellett, a költségek 122 ezernél álltak meg (ajtócserék igen, de ablakcsere nem volt benne), főleg azért, mert menet közben egy csomó apróbb módosítás, kiegészítés jött még be, amire az ember az elején nem gondol.
A határidőnél érdemes figyelembe venni, hogy pl. beltéri ajtó legyártására 2-3 hónapot kell várni (ami attól számolódik, hogy felmérték a pontos méretet, azaz csak a végső ajtónyílás kialakítása után lehet elkezdeni), valamint a gázterv nálunk kb. 4 hónapot vett igénybe, igaz közte volt a karácsonyi szünet is.

kommentes nikk 2018.09.06. 13:33:40

@Hortenz: Asszem itt az indexen volt egy cikk, amiben építőiparis horrorsztorikat gyűjtöttek össze, abban volt, hogy begyalogolt az épülő házba a konkurens vállalkozó, és közölte a brigáddal, hogy másfélszeres pénzt ad, de akkor most, ebben a percben kell indulni, ment is mind persze.
süti beállítások módosítása