Otthonfelújítás

Öt tipikus hiba, amit csempevásárláskor elkövethetsz

2018. június 21. - Kontent

Könnyen mellényúlhatunk és sokat bukhatunk, ha rosszul döntünk a burkolat megrendelésénél. Próbálok segíteni néhány tippel.

shutterstock_135668507.jpg

1. Nem annyit veszel, amennyit kellene

Azaz túl sokat, vagy túl keveset veszel. Haha, ehhez igazán bénának kell lenni ugye? Gondolja az, aki még nem próbálkozott burkolóanyag vásárlásával. Hiszen csak ki kell számolni, hogy hány négyzetméter megy a padlóra/falra/lábazatra és már lehet is rendelni.

Hát sajnos nem ilyen egyszerű, hiszen a csempék vágása miatt mindig több kell belőlük, mint ahány négyzetmétert burkolunk. Az aranyszabály az, hogy vásároljunk 10%-al többet, mint a burkolandó felület. Sajnos a gyakorlatban ez könnyen lehet, hogy kevés (vagy épp sok) lesz, egy kis helyiséget például nagy lapokkal borítani sok vágással és így sok hulladékkal jár, de a terület tagoltsága is számít. A legjobb, ha burkolóval konzultálunk, aki nálunk pontosabban meg tudja becsülni, hogy mennyi alapanyagra van szükségünk.

Túlvásárolni nem szeretné magát senki, hisz komoly összegeket bukhatunk. Ennél csak az rosszabb, ha kifogyunk a lapból, és nem tudunk rendelni, vagy színeltérés lesz az utánrendelés eredménye.

2. Nem jó méretet veszel

Könnyen mellé lehet nyúlni ezzel is. Sajnos ebben az esetben sem olyan egyszerű a választás, mint ahogy józan paraszti ésszel gondolnánk: kis helyiség = kis csempe, nagy helyiség = nagy csempe. A mozaik például inkább nagyobb fürdőben mutat, de a nagyméretű padlólap is lehet elegáns akár egy külön vécében is.

A térérzetet a csempeméreten kívül a színek és a lerakás módja is jelentősen befolyásolja. A határozott tagoltsággal, tükröződő felületekkel vagy a horizontálisan rakott csempével például növelhetjük a térérzetet egy kis helyiségben. A legjobb, ha sokat inspirálódunk magazinokban vagy a neten, esetleg számítógépen megtervezzük, hogy néz majd ki az adott felület az adott burkolattal.  

shutterstock_1021946257.jpg

3. Nem jó designt választasz

Ahogy a méret esetén, a megjelenésben is igaz: a fal nem lapok összessége. Pontosabban design szempontból nem az, hiszen akár a kedvenc színünk is mutathat borzasztóan egy nagy felületen, miközben egy lapon imádjuk. A mintákkal még ennél is sokkal könnyebben pórul járhatunk – a kevesebb általában több (vagy jobb).

img_4356.JPGFotó: Zalakerámia

Akinek nincs ebben napi rutinja, még a falra kerülő festék színét is nehezen választja ki. A csempére ez fokozottan igaz, a szín mellett a fényesség, a minta, a fuga mérete és színe is befolyásolja a látványt. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel többet bukunk, ha nem olyan a végeredmény, mint amit elképzeltünk. Vagy egy év múlva jövünk rá, hogy hosszú távon nem jó a választott burkolattal élni.

Jobb visszafogottan választani és biztosra menni. És persze előre inspirálódni, ill. kikérni valakinek a véleményét, aki segíteni tud.

4. Csak a designt nézed

Őrült fontos persze a megjelenés, de messze nem az egyetlen szempont! Ahogy egy ember esetén is fontosak a külső mellett a belső értékek is, úgy a burkolat esetén sincs ugye másképp. Akár egy lábtörést is kockáztathatunk, ha fürdőnk padlójára nem csúszásmentes követ teszünk és súlyos laptöréseket, ha a teraszra nem fagyálló burkolat kerül, ahogy a kopásállóság is értelemszerűen fontos szempont. A szerencsénk az, hogy ezek elég jól mérhető jellemzők, melyekről a gyártók tájékoztatnak is minket a csomagolláson.

shutterstock_539172559.jpg

5. Nem rendeled meg időben

Nincs mese, időben kell tervezned és cselekedned! Érdemes például tudni, hogy az ezen a téren piacvezetőnek számító mediterrán országok egy részében nyáron leáll a gyártás, így ilyenkor hosszú várakozásra kell számítani. Az persze a magyar gyártóknál is elképzelhető, hogy pont kifogy a raktárkészlet, és várnunk kell, de kisebb eséllyel.

img_4388.JPGFotó: Zalakerámia

Egy szó mint száz, tájékozódni kell időben a kiszállítási időről, és nem szabad későn rendelni, mert megcsúszik az egész felújítás.

+1. Online vagy katalógusból rendelsz  

 Miért mennél el egy bemutatóterembe, ha úgyis a neten élsz? Főleg, ha kaptál az Otthon Kiállításon szép katalógusokat is? Válaszom: ugyanazért, amiért az online ismerkedés után érdemes az esküvővel várni, amíg személyesen nem találkoztok.

Ahogy egy lányról/fiúról is csak a való világban derül ki, hogy melyek az igazi értékei, úgy a burkolatról is. Csak a valós színek, minőségérzet és formák alapján kössük össze az életünket!

Fotók: Zalakerámia és Shutterstock

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonfelujitas.blog.hu/api/trackback/id/tr714027136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

schr62 2018.06.21. 16:41:54

nagyon gyenge cikk, az igazi gondok sehol,
pl fagyálló, csúszás..

bandigyerek 2018.06.21. 17:31:04

Jól megmagyaráztátok a semmit.

Gukker 2018.06.21. 18:18:18

@schr62: Fürdőszobába fagyállót? Que?

Nancsibacsi 2018.06.21. 19:17:23

1. Normális helyen visszaveszik a bontatlan csomagokat, illetve színeltérés dobozon belül is lehet, I. osztályú csempénél is.
5. Magyar gyártó nincs. Zalakerámia már régen román gyártó.

Amiről nem esett szó:
- Ami nem vágható, fúrható, azt jobb elfelejteni, és nem küzdeni vele.
- A kiegészítőket is érdemes megvenni, pl. lezáró szegélyléc, mert azt a csempe ELŐTT már oda kell tenni - utólag nem nagyon lehet felhaxolni.
- Csempézés előtt cseréltess ki mindent újra, ami vezeték - villany, víz, csatorna mindent, és nagyon jól találd ki hogy mi hol legyen, mert utólag leverni a csempét nem vicces.
- A csempe NEM vízzáró. Sokan azt hiszik hogy igen, de nem.
- Csináld meg magadnak, mert a csempe lerakása tipikusan az, amit gyorsan is fel lehet hányni - csak akkor hullámos/nem szépen vágott/stb lesz -, és a burkolói nm díjak a szar minőségre vannak kalibrálva. Ha megcsinálod magadnak szép lesz, csak 5x annyi ideig tart, és +1-2 doboz csempét el fogsz rá használni.

padisah 2018.06.21. 20:46:38

ctrl-f: csomagolláson

gyedmaróz 2018.06.21. 23:49:26

Nem értem a "horizontálisan rakott csempe" szakkifejezést.

KAMA3 2018.06.22. 09:14:47

@gyedmaróz: metró csempe, és a nagyméretű téglalap alakú lapokra gondol. Ezeket rakjuk vízszintesen. Vagy maximum L alakban, de függőlegesen rakva nagyon hülyén néz ki.

KAMA3 2018.06.22. 09:18:41

@Nancsibacsi: A zalakerámia szarjon sünt! Minden gyártó 20*20-as lapja 200*200mm.. pár tized mm eltéréssel. A zalakerámia lapja deklaráltan 198*198mm, hogy véletlenül se lehessen két gyártó termékeit kombinálni.

efi 2018.06.22. 11:08:21

@KAMA3:
Nagy kaland, én még 2 egyforma lapot sem láttam 30x30-ban a gyártóktól. 29-től 30,5-ig van minden.

bandigyerek 2018.09.15. 04:49:30

@Nancsibacsi: Ezt a sok hülyeséget magadtól hordtad össze, vagy segített valaki? :)
süti beállítások módosítása