Otthonfelújítás

Alapfogalmak, érdekességek burkolatvásárláshoz

2018. június 01. - Kontent

Amikor körülnéz az ember egy fürdőszobaszalonban vagy egy barkácsáruház burkolatai között, rátör a bőség zavara: hogy lehet ennyi közül kiválasztani, ami nekem kell? Aztán elkezdi nézegetni a lapok adatait, tulajdonságait, a csomagoláson lévő kódokat, és ahelyett, hogy csökkenne, még nő is a zavara: mi ez a rengeteg fura érték és rövidítés? Mit hova érdemes megvenni és miért?

shutterstock_386390365.jpg

És ha már ezt a szintet sem tudjuk megugrani, akkor mi lesz velünk, ha egy szakival kell átbeszélnünk az alapanyagbeszerzést és a munkát? Nekiveselkedtem és körülnéztem, hogy lehetőleg a minimálisra csökkentsem a tévedés lehetőségét. Megpróbálok rendet vágni, de persze nem vagyok tévedhetetlen.

Méret – ugyan megadják a lap méretét, jó tudni, hogy ez nem tökéletesen pontos, mert az égetés során az anyag változik -így van névleges és tényleges méret. Egyes termékek esetén  a csomagoláskor kalibrálják az árut, hogy nagy eltéréseket ne tapasztaljunk. A vásárlásnál (főleg utólagos vásárlásnál) erre az értékre érdemes figyelni! A vastagságot nem kell magyarázni, ahogy azt sem, hogy az árat általában négyzetméterre adják meg, de egy dobozban jellemzően nem egy négyzetméternyi lap lapul - amikor két árat látunk, akkor az egyik valószínűleg az egy doboznyi lapé. Különleges, vagy díszítésre szolgáló burkolóanyag esetén előfordul, hogy darabárral találkozunk. 

image_tuffo1_8poszt.jpg

Fotó: Zalakerémia

Méretre vágott lapok: olyan gres padlólapok, amelyeknek a szélei egyenesre vannak vágva, a préselés utáni legömbölyítés nem látszik az oldalakon és az éleken. A mérete és alakja pontosan megegyezik minden egyes lapnak, és a vágott oldal miatt az illeszthetősége is sokkal pontosabb.
További tippek, vásárlás előtti tanácsok a Zalakerámi a kisokosban

Minták - méretek: egy termékcsoportban megkülönböztethetünk alaplapot, dekort és szegőt. Az alap egy letisztultabb lap, lehet mintás, de mindenképpen sokkal egyszerűbb design, mint a dekor. Az alaplap mindig m2 áras, a dekorok és szegők általában darabárasak, de esetenként m2 árban is lehetnek. A csomagolási adatoknál és a katalógusban megtalálhatjuk, hogy egy dobozban hány lap van, ez hány m2 és kg.

A burkolóanyagok alapanyaga általában kerámia –  pontosabban fehér vagy vörös agyag. Divat a cementlap is, ami valójában inkább beton – jó tudni, hogy ezek általában vastagabbak.

shutterstock_236748076.jpg

Gres lapok (keramit vagy kőagyag): legfontosabb jellemzőjük, hogy a vízfelvételük 0,5 % alatt van, ami a legalacsonyabb érték a kerámia burkolólapok között. Megkülönböztetünk fajtája alapján mázas, illetve máz nélküli gres lapokat. A gres lap kiváló minőségét a gyártási technológiának köszönheti. A gres lapoknak kiemelkedően jó a kopásállósága, rendkívül alacsony a porozitásuk, és ez által kiváló a fagyállóságuk. Létezik mázas és mázatlan verzió, utóbbi esetén előfordul, hogy színező anyagként természetes kövek őrleményeit keverik az alapmasszába, sokszor teljesen különböző szemcseméretben

A csomagoláson megtaláljuk a méret mellett a minőségi osztályra és a színárnyalatra vonatkozó adatokat. Amennyiben két csomag csempének nem azonos a színkódja, megvan az esélye, hogy elvileg ugyanolyan színűek, valójában nem passzolnak egymáshoz tökéletesen, mivel máskor készültek. Nyilván célszerű azonos színkódúakat használni egy helyiségben – mindig csekkoljuk az értéket!

Érdemes a kalibrációra is figyelni. Amennyiben eltér ez az érték – a lapok és így a fugák mérete is különböző lehet. Az utánrendeléssel, második vásárlással épp azért járhatunk pórul, ha nem voltunk eléggé előrelátók, mert a méretben és színárnyalatban eltérő lapok érkezhetnek. Feltéve, hogy egyáltalán kapunk még az általunk használt burkolóanyagból utánrendeléssel!

Vannak mázatlan és mázas lapok. Előbbiek anyagukban színezettek, utóbbiak egyszer vagy kétszer égetettek. Az egyszer égetett lapok esetén a nyerslap (biszkvit) és a máz égetése egy fázisban történik. Az egyszeri égetésű nyerslapok színük alapján lehetnek fehér (kültéri és beltéri használatra egyaránt alkalmas) vagy vörös (csak beltéri használatra alkalmas) lapok. Ezek mind száraz sajtolásos technológiával készülnek. Ide tartozik szinte az összes padlólap. A kétszer égetett lapoknak általában kisebb a kopásállóságuk emiatt padlólapkénti felhasználásuk nem ajánlott.

A kopásállóság értékeit is jelölik a csomagoláson:

PEI II: gyenge (fürdőszoba)

PEI III: közepes (nappali, fürdőszoba, hálószoba)

PEI IV: erős (előszoba, konyha, kültér)

PEI V: nagyon erős (kültér, nagy forgalmú létesítmények)

A fagyállóság a porozitáson és vízfelvételen múlik. Az az anyag, mely „nem szívja fel” a vizet, jobban ellenáll a fagyásnak is. A hazai időjárási viszonyok mellett a préselt technológiával készült lapok közül a 3% alatti vízfelvételű lapok ajánlhatók kültérre is.

Emellett a fagyállóság minősítésére született egy szabvány is (EN 202). A szabvány ide vonatkozó előírása a vizsgált lapok százszori fagyasztás-felengedését írja elő -5 és +5 °C között.  A külső térben történő burkolásnál a fagyálló burkolólapok önmagukban a kivitelezett burkolat fagyállóságát nem biztosítják.

A külső térben történő burkolásnál a fagyálló burkolólapok önmagukban a kivitelezett burkolat fagyállóságát nem biztosítják. Fagyálló burkolatot és rétegrendjét szakemberrel kell megterveztetni és kiviteleztetni, különös gondot fordítva az aljzat minőségére, a pára és csapadékvíz elleni szigetelésre, tágulási hézagokra, a lejtésre, az ágyazó és hézagoló anyagok minőségére.

A csúszásmentesség mértékét az R9/R10/R11/R12 jelzések mutatják. Minél magasabb az érték, annál biztosabb a csúszásmentesség, vizes környezetben (fürdőszoba, uszoda) az ABC jelölést is használják.  

Néhány spéci kifejezés még:

 

  • Levigált - magasfényű, csiszolt, polírozott, anyagában színezett lap.
  • Lappato - selyemfényű, csiszolt, polírozott, anyagában színezett lap.
  • Retifikált - élcsiszolt, nagy pontossággal méretre csiszolt lapok.
  • Struktúrált - egyenletlen, 3 dimenziós felület, ami amellett, hogy fokozza a csúszásmentességet, jó esetben a szebbé is teszi a lapot. 

Fotók: Shutterstock 

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonfelujitas.blog.hu/api/trackback/id/tr9313977268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efi 2018.06.01. 21:13:44

Nem értem, hogy 1-2 év után miért vezetik ki a termékeket. Van barna vagy 20 egy tetszőleges gyártónál. 2 év múlva megint van 20, de direkt picit más szín, picit más minta. Ennek mi értelme? Miért nem lehet - legalább 10-15 különböző kivitelű lapot - legalább 15-20 évig gyártani?

Budapest a kutyaszar városa 2018.06.02. 21:07:21

@efi: Éppen az a lényeg, hogy mindig újat vegyen a vásárló. A csempéből mindig marad , mert a burkoló többet vásároltat, tehát javításra el tudsz tenni 5-6 darabot. De gondolom 20 év után ha megint felújítasz, nem ugyanolyat akarsz megint.

efi 2018.06.02. 23:42:12

@Budapest a kutyaszar városa:
Miért, a gyártónak miért nem mindegy, hogy ugyanolyat vennék nála vagy másmilyet? Bevétel mindkettő.
süti beállítások módosítása