Otthonfelújítás

A felújítás legjobban elrejtett részletei

2018. november 23. - Kontent

Anyagi, környezetvédelmi és még számos okból úgy álltunk neki a felújításnak, hogy csak ahhoz nyúljunk, amihez tényleg kell. Csak azért nem fogunk mondjuk burkolatot vagy épp ablakot cserélni, mert régi. A különböző csövek, vezetékek talán a leginkább ebbe, a „csak ha kell” kategóriába esnek, mivel iszonyat melóval és felfordulással jár a cseréjük. Na ehhez képest szinte mindnek menni kellett, haha.

20181023_102206.jpg

Mi baj lehet? Bármi.

Ráadásul elég gyorsan kiderült, hogy ez így lesz. Nyilván minden benne volt a pakliban, mégiscsak egy több mint százéves bérházról beszélünk, amit valamikor a hetvenes években szabtak át mai formájára. Ugyanakkor jobb állapotban van, mint az átlagos belvárosi házak, és a lakás ugyan le volt lakva, de minden tekintetben működött.

Mi baj lehet az elektromos hálózattal, ha egy fotós műteremnek használta az egyik szobát, nagy teljesítményű stúdió lámpákat égetve? Gondolja a naiv friss lakástulajdonos.

Az, hogy az alu vezetékek nem jók, és egy korszerű lakásban sokkal több már az elektromossággal működő eszköz, és mert elég rossz lesz, ha az újjávarázsolt otthonunkban végigég a falban a régi vezeték – mondja erre a felújító csapat vezetője. Hm, rendben.

Úgyis le- és felverjük a burkolatot a konyhában és a fürdőben? Akkor már cseréljük a kéznél lévő víz és szennyvíz csöveket is, nem igaz? Logikus, a fene szeretné pár év múlva egy csőtörés miatt bontani a szép új burkolatot. Átállunk központi fűtésre? Akkor már ne akadályozzák a bútorozást a ronda csövek a falak előtt, nem igaz? Hát persze, véssük be azokat is a falba.

20181116_154923_1.jpg

Hát valahogy így. A bontás gyorsan megvolt, meg sem kellett szokni a büdös szennyvízszagot, már ki is kerültek a csövek. A kiiktatott elektromos vezetékek maradhattak, ha nem voltak útban, a vízcsöveket ahol tudtuk, rendbe tettük, de sok helyen maradtak. Például azért, mert a falak egy része olyan vékony, hogy nem érdemes bolygatni (lsd. szomszédolás kalapáccsal), ez különösen kellemetlen akkor, ha az adott vízcső sem eléggé acélos. Egy ilyennel mini csőtörést is előidéztünk, még szerencse, hogy volt szaki a lakásban, aki gyorsan talált a házban elzárót, majd ledugózta az általunk már nem használt csövet.

Vésés, fektetés, visszajavítás

Az építés már nyilván nehezebb ügy volt. A legnagyobb meló a fűtéscsövekkel volt, hiszen ilyenek nem voltak korábban a konvektorokkal így-úgy melegen tartott lakásban. Ezért tartókonzolok kerültek a fürdő falára (itt lesz a kazán), és hol a padlón, hol a falakban végigvésték a fűtéscsövek helyét.

Úgy képzeltem, hogy az elektromos vezetékek is mindenhol bevésve, gégecsőben futnak majd, hiszen így lesz javítható, cserélhető minden. Na, a valóságban ez sem így van, hiszen vannak falszakaszok és az egész mennyezet, ahol ez nem kivitelezhető hely hiányában. Ott bizony a felszín alatt, a vakolatban futnak a vezetékek, ami nem feltétlenül a legjobb megoldás.

20181017_082910.jpg

Volt egy pillanat, amikor a sok vésés miatt úgy nézett ki a lakás, mintha bombatalálat érte volna. A fürdő és az étkező-konyha volt a legdurvább, ahol a padlón is óriási féregjáratok nyíltak, de a szobák falai sem jártak sokkal jobban, áttörések (egy véletlenül a szomszéd felé), arasznyi mély és kisebb vésések mindenfelé. Melyek akkor kezdtek laikus szemmel is értelmet nyerni, amikor bekerültek a csövek és vezetékek.

Az origó maradt a fürdő, ahonnan a fűtés indul és ahol ez egy négyzetméterre eső falban és padlóban futó bármiből messze a legtöbb van. A konyha-étkező is sűrű, jelentős víz és elektromos rendszerrel, ráadásul itt van a víz- gáz- és elektromos óra, valamint a biztosíték tábla is. A szobák ezekhez képest szinte alig lettek szétverve, bár a fűtéscsövek miatt végigbontott falak miatt volt egy enyhe kényszerképzetem arról, hogy a fejünkre szakad a mennyezet (nem szakadt).

Igyekeztem dokumentálni a folyamatot a magunk érdekében. Amennyiben vízfolt jelenik meg valahol, szeretném tudni, hogy mi okozza. Ahogy azt is, hogy hol fúrhatok a falba, ha ezzel szeretném szórakoztatni a szomszédokat.

Mára a visszajavításokon is túl vagyunk. Hogy tényleg hatalmasakat véstek, az abból is látszik, hogy a fal áttörések esetén konkrét falazási melók voltak, de a fűtéscsövek mellé sem csak malter került, hanem kisebb-nagyobb tégladarabok is kellettek a hely kitöltéséhez.

Remélem, minden a helyén

Most már csak azt remélem, hogy a vízvezetékek (pl. leendő mosogató- és mosógép), villanykapcsolók, konnektorok helyét jó találtam ki az alaprajzon, mert ha nem, akkor fájhat a fejünk, vésni már nem biztos, hogy szeretnék. Egy hibát tuti elkövettem, de szerencsére még a falazás előtt eszembe jutott korrigálni - most berakatott vízóra után szerettem volna egy mosható betétes vízszűrőt, de későn szóltam miatta.

Nagy baj nem történt, most még olcsón és egyszerűen köszörülhető a csorba, több ilyen meg ne legyen.

gemma_0.jpg

Fotó: Zalakerámia

A posztot a Zalakerámia támogatta

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonfelujitas.blog.hu/api/trackback/id/tr6714382858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kicknick 2018.11.23. 18:26:59

"Ott bizony a felszín alatt, a vakolatban futnak a vezetékek, ami nem feltétlenül a legjobb megoldás."
Mert? Ha baj van vele bontás nélkül kiszeded és újat raksz, a visszavakolás semmi meló, csak a festés szopó kicsit, de akkor lekened az egész szobát oszt helló.
Tudom, jön a duma hogy 30 év múlva ha elöregszik és csere....na, akkor meg ugyanúgy jönnek az ötletek, hogy kell még plusz x kiállás meg fogyasztó, meg bővítés oszt úgyis szét kell bombázni újra, szóval hidd el a mostani csövezés nem fog száz évig funkcionálni.

lenörd hofstadter 2018.11.25. 09:40:26

Tegyél majd fel képeket a villanyszerelés csövezésének kialakítása utánról is.

Millerdraft 2018.11.25. 11:35:11

Nem akarom dicsérni, de nagyon ótvar meló. A kábeleket meg pláne fontos lett volna egyenes kivágni és utána kivésni. Ez meg itt olyan mintha az egér rágta volna ki, tuti valami barkács brigád csinálta mert még egy normális ,, flexük" sem volt gyémántkoronggal. A gégecsövet ne sajnáld, ugyanúgy nem húzol bele már utólag semmit.
süti beállítások módosítása