Otthonfelújítás


Burkolás a fürdőben

2018. december 18. - Kontent

Na, idáig is eljutottunk, javában zajlik a fürdőszoba burkolása, nemsokára kész ez a helyiség! Írok a dilemmákról, kérdésekről, döntésekről. Az sem titok, hogy volt, amit elnéztem, így együtt kell élnünk majd a tévedésemmel is.

Tovább

Hogy kerül a kád és a vécé a helyére?

Annyi rossz tapasztalatom volt már káddal, zuhanyzóval és klotyóval, hogy leírni is sok lenne. Épp ezért azt gondolom, hogy ezek beépítésére fokozottan érdemes odafigyelni. Lehetőleg ne kelljen később semmit bontani, újraépíteni, ne ázzunk se mi, se a szomszédok. Legalább pár évig! Rossz élmények a…

Tovább

Kiegészítők beszerzése - hogyan csináljuk?

Régen minden jobb volt ugye. Vagy ha jobb nem is, legalábbis egyszerűbb. Egészen régen bement az ember a környék egyetlen lakberendezési vagy épp villanyszerelési eszközöket árusító boltjába és megvette, ami éppen volt. Hogy mennyire nem volt gond a választás, azt a mai napig felmérhetjük azokban a…

Tovább

Hogyan újul meg a régi fal?

Voltak a felújítás előtt elképzeléseim azzal kapcsolatban, hogy a mihez mennyire kell majd hozzányúlni és ez mennyi pénzünkbe fog kerülni. Gondoltam, hogy érnek majd kisebb meglepetések, de nagy tévedésre nem számítottam. És persze tévedtem, talán a legnagyobbat a falakkal kapcsolatban!

Tovább

Így választottam burkolatot a konyha-étkezőbe

Azt már korábban megírtam, hogy milyen burkolat kerül majd a fürdőszobába, most arról, hogy hogyan ment a választás a konyha és étkező közös helyiségbe. Mint a hozzászólásokból kiderült, nem voltam korábban egyértelmű: nincs még semmi burkolva, ezért max látványképeket tudok mutatni. Reményeim…

Tovább

Így választottam burkolatot a fürdőszobába

Nem szeretek választani. Pontosabban nem is arról van szó, hogy szeretek vagy sem, hanem amikor a bőség zavarával állok szemben, akkor nehezen teszem le a voksot valami mellett. Még inkább így van ez olyan esetben, amikor a döntés hosszú távra szól, és a burkolat nyilvánvalóan ilyen. Mi van, ha…

Tovább

Mihez nyúlunk és mihez ne?

Minden felújítás alapkérdése, hogy mit cseréljünk, újítsunk fel az ingatlanunkban. Elsőre talán csak anyagi kérdésnek tűnik, de korántsem csak a pénzről van szó. Egy jól működő fűtést akkor sem feltétlenül korszerűsítünk, ha megtehetnénk, ahogy egy nagyon rosszat akkor is érdemes lehet cserélni, ha…

Tovább

A jó öreg metro csempe. Menő vagy sem?

Nem vagyok lakberendező, így a metro csempe mint külön kategória létezéséről csak felnőtt fejjel értesültem. Egy felújításba kezdő barátom újságolta, hogy milyen szerencsés, mert egy ismerőse garázsában talált pár dobozzal, ami majd milyen jól mutat a konyhájában. Ráhagytam, örülök, ha valaki…

Tovább

Mit tehetsz a falra és a padlóra? Burkolattípusok

Greslaptól metlachin át cementlapig – rengetegféle hidegburkolat létezik. Aki belevág egy felújításba, csak kapkodja a fejét a választék láttán. És valószínűleg hozzám hasonlóan zavarba is jön, hogy mi micsoda. Utánanéztem, hogy a legelterjedtebb típusok, nevek mit is fednek.

Tovább
süti beállítások módosítása