Otthonfelújítás

Mihez nyúlunk és mihez ne?

2018. szeptember 07. - Kontent

Minden felújítás alapkérdése, hogy mit cseréljünk, újítsunk fel az ingatlanunkban. Elsőre talán csak anyagi kérdésnek tűnik, de korántsem csak a pénzről van szó. Egy jól működő fűtést akkor sem feltétlenül korszerűsítünk, ha megtehetnénk, ahogy egy nagyon rosszat akkor is érdemes lehet cserélni, ha nincs rá keret, és mondjuk kölcsönt kell felvennünk (a csere hosszú távon még vissza is hozhatja az árát).

shutterstock_588842252.jpg

Nem csak az ár számít

A mi lakásunk esetén azt első pillanatban láttuk, hogy sok mindenhez hozzá kell nyúlni, de hogy pontosan mihez, csak a tervezés során, szakikkal konzultálva derült ki. Amit az elején tisztáztunk, az az volt, hogy a cél egy minden szempontból kényelmes, jól lakható tér, amihez jó darabig nem kell hozzányúlni. Nyilván végesek az anyagi lehetőségeink, úgyhogy minden téren gazdaságos, de azon belül színvonalas megoldásokat igyekeztünk választani.

Jó példa erre a nyílászárók sorsa. Az utcafronton lévő ablakok menthetetlenek voltak, sajnos a fára nem volt pénzünk, műanyagra kell cserélnünk őket. A bejárati ajtó és a konyhaablak a még használható kategóriába esnek, de abban maradtunk, hogy a hosszú távon a lakás értékét növeli, a fűtésszámlát pedig csökkenti, ha ezeket is cseréljük. Arról pedig a költségek alakulásának fényében döntünk menet közben, hogy az új ablakokba kettő, vagy háromrétegű üveg kerüljön (az utóbbira hajlunk).

p9020001.jpg

A fűtés esetén sem volt kérdés, hogy cserélni kell, csak az, hogy mire. A Mika kazántól a hűtő/fűtő klímán keresztül az elektromos fűtésig rengeteg megoldáson átrágtuk magunkat. Ebben az esetben egy drágább klasszikus mellett döntöttünk: a kombi cirkó jó áron, megbízhatóan csinál meleget és forró vizet. Nyeltünk egy nagyot és emellé tettük az X-et.

konvektor.jpg

Az egyik szobából szerettünk volna egy folyosót és egy másik szobát leválasztani, itt viszont nem volt választásunk. Csak a gipszkarton felelt meg a célra, minden másnak túl nagy súlya lett volna, és nyilván kerülni akartuk, hogy az alsó szomszédnál kössünk ki. Az étkezőből a száz évvel ezelőtti, hűtőmentes háztartások divatjának megfelelően leválasztottak egy kamrát, ezt elbontatjuk. Ahogy a konyha és étkező közti falat is, hogy egy számunkra praktikusabb, nagy teret nyerjünk.

Akadtak meglepetések is

Azt, hogy a burkolatokat cseréljük, menet közben döntöttül el. A vezetékcserék miatt úgyis bontani kellett a fal és a padló egy részét is, ha hosszú távon tuti működő lakást akarunk. Költségcsökkentés miatt a konyha/étkezőben eredetileg azt terveztük, hogy ráburkolunk a padlóra, végül ezt a kivitelező tanácsára elvetettük, hogy szintben legyen minden helyiség.

p9020015.jpg

A falak első ránézésre nem voltak rossz állapotban. Ehhez képest több felújító brigád is azt javasolta, akiktől árat kértünk, hogy újítsuk fel az összeset, mert egyébként folyton megjelennének a hajszálerek. A módszer melós: behálózzák a falat, amire anyag kerül, ami jó kivitelezés esetén tükörsima és tartós új falat és mennyezetet eredményez. Sajnos nem csak melós, drága is, de mivel hosszú távú megoldásokat kerestünk, fájó szívvel ezt is kértük (ez volt a legnagyobb meglepetés tétel).

Akkorát viszont nem tudtunk nyelni, hogy a parkettát is kicseréltessük. Pedig szóltak mellette érvek: nyikorog és egyáltalán nincs már síkban, a tartóelemek megsüllyedhettek. Őszintén kíváncsi vagyok, mit tudnak kihozni belőle a mesterek, teljesen tuti nem lehet síkba hozni, és mivel mozog, szerintem a nyikorgás is csak átmenetileg szüntethető meg.

szoba_padlo.jpg

Nagyon bíztunk abban, hogy az elektromos hálózat rendben van. Korábban egy fotós műteremnek használta az egyik szobát, és arra gondoltunk, hogy ha a nagy áramfelvétellel járó világítást bírják a vezetékek, akkor rendben vannak. Ehhez képest kiderült, hogy a bejövő áram mennyiségén is fejleszteni kell (például mert elektromos sütő lesz), a vezetékrendszer pedig menthetetlen.

Jó nagy kaland áll előttünk, valamivel nagyobb, mint a vásárlásnál gondoltuk. Azzal tisztában voltunk, hogy két nagy tételt tuti be kell vállalnunk (ablakcsere és fűtéskorszerűsítés), de hogy ezek mellett még mennyi mindent, az csak menet közben derült ki.

Elég izgalom és rengeteg munka, valamint mérhetetlen pénz elköltése következik. Remélem, az eredmény kárpótol majd minket!

mars_1.JPG

A posztot a Zalakerámia támogatta

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonfelujitas.blog.hu/api/trackback/id/tr1914221525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fiona Schultz 2018.09.07. 15:57:26

A parketta helyett szerintem nagyon jó megoldás lenne egy laminált padló. Közepes árfekvésben is jó minőséget kapni, lerakása gyors, egyszerű, ezért olcsó is. Utálatos dolog az egyenetlen, itt-ott kilazult, nyikorgó parketta.

2018.09.07. 21:26:22

Igazán nem akarlak megbántani, de nagyon tapasztalatlannak tűntök, érnek majd még meglepetések. Azt mondják a becsült költségeket nyugodtan meg lehet szorozni 1,5-el, de sokszor a vége a duplája lesz.

Parkettát fel is szoktak szedni teljes egészében, és mivel úgy látom hagyományos tölgyfa, lehet pótolni mert szabvány méret. Új tartóléceket ( nem tudom hivatalosan mi a neve) raknak le és szépen lerakják újra. Jó sok négyzetméterről van szó, lehet, hogy költségben annyi, mint egy ronda laminált. Egyébként tudom, ebben az országban mindenki imádja a lamináltat, de én nem értem mennyivel jobb az a rettenetes kopogás meg műanyag érzet, mint egy recsegő valódi fa. Ízlések és pofonok..

Az előző posztnál nem válaszoltál, de én továbbra sem vagyok biztos benne, hogy egy belvárosi utcafronti régi 100 éves ház homlokzatára be lehet e építeni műanyagot. Szívből remélem, hogy nem.

gabardin 2018.09.08. 07:44:06

Már eső után köpönyeg, de...
Lakásvásárláskor fontos szempont a műszaki állapot.
Nálam a sorrend a következő:
Elektromos hálózat (ha áram van minden van :)), a régebben épült házakban (még panelokban is) cserére szorul a teljes vezeték rendszer, általában nincs külön kör a bojlerre és/vagy elektromos tűzhelyre, esetleg klimára. Villanyórát szinte a legtöbben cserélni kell.
Fűtésrendszer, radiátort csak esztétikum miatt nem cserélnék, de egyébként át kell gondolni...
Nyilászárók, ezt nem is kell taglalni. Mint Hortenz irta, van, ahol megszabják, hogy mit lehet betenni, ezt is érdemes vásárlás előtt tisztázni.
Fürdőszoba
Konyha
burkolatok
@Hortenz: a tartóléc népszerűbb neve: párnafa

sms 2018.09.08. 15:19:38

Hát, lehet, hogy hülyeség, de annak idején nekem azt ajánlotta a burkoló, hogy felszedi a parkettát, és leragasztja. És akkor nem nyikorog. Nem csináltattam meg idő hiányában, csak egy csiszolás lett a vége, de jó ötletnek tűnt..
süti beállítások módosítása